Hogy miért is nem jó hír sem az egészségügyi dolgozóknak, sem a betegeknek?
A felmagasztalt sürgősségiken a túlterheltség miatt sok esetben akár 10-12 órát is vár a beteg, amíg egyáltalán ránéz valaki, akkor is legfeljebb a rezidens, mert nincs más. Sok esetben ez a betegek életébe kerül, máskor olyan súlyos állapotban érkeznek át a terület szerint illetékes intézetbe, hogy csak hatalmas erőfeszítések árán menthetők meg, ha egyáltalán megmenthetők.
(Tapasztalat.
Általában este 10 és éjfél közt "ébred fel" egy kolléga a sürgősségin, hogy meg kellene szabadulnia egy betegétől. KÁNY - vagyis a Központi Ágynyilvántartó szerinti területi illetékességgel felhív például minket, és közli, továbbít egy beteget, szerinte ez és ez van vele. További 2-3 óra múltán, úgy hajnali 1 óra tájban a beteg megérkezik, átszállítja az Országos Mentőszolgálat. A hozzátartozókat kikérdezve kiderül, mentő szállította a sürgősségire előző reggel 10 óra tájban. 2 óra hosszáig semmi sem történt, csak a beteg állapota romlott, majd arra járt egy rezidens, aki elrendelt néhány vizsgálatot. Ezt követően készült egy CT, majd néhány óra múlva egy újabb CT. - Jegyzem, ez enyhén pazarlásnak tűnik - közben látta a beteget egy ideggyógyász, és jó esetben kezelni kezdték.
A semmitmondó zárójelentéshez - ahol mellesleg a kórelőzmény sincs normálisan felvéve - nem mellékelték a sürgősségin készült mellkas Rtg képet, sem a CT fotóit, de még a CT leletét sem. Így érkezik végül a beteg Intenzívünkre lélegeztetve, eszméletlen állapotban. Hozzátenném: NEM azért volt eszméletlen, mert stroke-ja volt, ahogyan azt a sürgősségin feltételezték. Azért került ilyen állapotba, mert tüdőgyulladása volt, és oxigénhiányos állapotba került, ami a sürgősségin eltöltött várakozás órái alatt, mire bárki megvizsgálta, gépi lélegeztetést tett szükségessé.
És ez csupán egyetlen eset, számtalan hasonlót mesélhetnék el, ami az adott - megnevezni nem kívánt - Sürgősségi Osztály létjogosultságát számomra erősen kérdőjelessé teszi!)
A jelenlegi rendszer sem tökéletes, de működőképes. Ám jó lenne nem még rosszabbat létrehozni!
Talán ellentmondás, de a kis kórházakban folyó ellátás sokkal jobb és betegközpontúbb, ráadásul olcsóbb is, mint a mammut intézményekben.
(Ennek oka egyrészt a személyes ismeretség; Mindenki mindenkit ismer a gyógyító személyzetből, jó a kapcsolat a laborral éppúgy, mint a képalkotó-diagnosztika szakembereivel, vagy adott esetben a konzíliárius orvoskollégákkal. Bármely kollégához fordulok is telefonon, adott esetben 5-10 perc alatt a beteg már a diagnosztika nagy részén túl van, egy teljes kivizsgálás tetőtől talpig nem több, mint 2 óra alatt elvégezhető, ha a beteg állapota ezt indokolttá teszi. A nem sürgős esetek kivizsgálása is elvégezhető egyetlen munkanap alatt. A kis intézmény előnye tehát a pillanatok alatti diagnosztika és észlelés.
Más szempontból is vannak előnyök: Nincs pazarlás. Nem kérünk felesleges vizsgálatokat, és nem húzzuk az időt CT, vagy MR végzésével, ha a diagnózis más úton is felállítható. A rendelkezésünkre álló minimum forrásokat nem költjük felesleges vizsgálatokra, viszont megtanultunk a kórelőzményi adatokból és a beteg fizikális vizsgálatokkal - a vizsgáló személy érzékszerveivel érezhető: látható, hallható, tapintható, szagolható - észlelhető állapotából gyors diagnosztikus és ebből fakadó terápiás döntéseket hozni).
A faragás és lefaragás helyett más megoldásokat kellene találni! Egy nem könnyen, de még éppen működőképes rendszer helyett egy másik, annál jóval kevésbé áttekinthető rendszert alkotni, ahol lesznek olyan betegek, akiknek ellátása kérdéses... Nem merészség, hanem esztelenség!
A jelenlegi döntéshozók, éppúgy, mint elődeik, kifelejtenek egy fontos tényezőt törvényalkotásuk és döntéshozataluk során: NEM LEHETNE A SZAKMAI DÖNTÉSEKBE A SZAKMA FELELŐS KÉPVISELŐIT IS BELEVONNI? Nem kellene megkérdezni a praktizáló orvosokat, mi a véleményük egy adott egészségügyi törvénytervezetről, az ellátási rendszer gyökeres megváltoztatásának kérdéséről?
Azt sem ártana megvizsgálni, vajon melyik intézmény (vagy annak egy adott osztálya, részlege) milyen mutatókkal dolgozik, hány beteget hárítanak át és hány beteg hal meg az intézmény jóvoltából? Vagy milyen a gyógyulási arány?
Értelmezzük a törvény lényegét a jelenlegi ellátási rendszer szemszögéből!
Jelenleg Budapesten a következő rendszer él: a kórházak a legtöbb szakterületen (sebészet, traumatológia, idegsebészet, hogy csak a leglényegesebbeket említsem) ügyeleti rendszerben dolgoznak. Ez azt jelenti, hogy a hét minden napján van egy, vagy több olyan kijelölt kórház, amely Budapestről és környékéről adott szakágban, például hasi sebészetén az arra rászoruló, sürgős betegeket fogadja. Heti két nap az átlagos, ezen a két napon kell olyan ügyeleti csapatot kiállítani, akik el tudják látni az érkező akut betegeket. Ez legkevesebb 6 fős csapatot jelent, legalább 2 sebészorvost, műtősnőt, műtőssegédet, aneszteziológus orvost és asszisztenst.
Ezen felül minden kórház minden osztályának megvan a területi illetékessége, vagyis egy megadott területről bármikor érkezhet beteg. Belgyógyászatunk, urológiánk, intenzív osztályunk jelenleg is így működik. Akkor okozhat ez gondot, ha az adott osztály megtelt, ilyenkor segítséget kérünk, és az Ágynyilvántartó megpróbál helyettesítő osztályt találni.
Sem párhuzamos, sem felesleges ellátás nem zajlik!
Az új rendszer csakis a területi illetékességet hagyná meg. Elosztják a területeket, lesz olyan kórházi osztály, akinek nem jut, és lesz olyan is, akinek akkora szeletkét osztanak, hogy képtelen lesz ellátni. Nem lesznek "csendes" napok, amikor egyetlen kolléga el tudja látni az ügyeletesi teendőket, viszont adott esetben nem kettő, hanem 3-4 bennalvós sebészre is szükség lehet. Ez ugye lehetetlen feladat, ha egy osztályon jó esetben 10 sebész dolgozik? Márpedig a napi 2 ügyeletest biztosítani KELL.
A következő pont az, hogy még ha kiállítanak is annyi ügyeletes sebészt, amennyire szükség van, mi lesz ezek után a tervezett műtétekkel? Mert ugye az ügyeletes reggel hazamegy. Ez a törvény. Csúsznak a tervezett műtétek, és az oly nehezen lefaragott, sőt, gyakorlatilag megszűnt várólisták újból életre kelnek.
Szép kilátások!
Az én véleményem az: eddig is rossz döntés volt a jól működő, csapattá szerveződött, életképes teamek szétverése. Sem a Margit Kórház aktív osztályait nem szüntettem volna meg, sem a Rókus Kórházat, sem az OPNI-t (utóbbinak azóta sincs működőképes utód intézménye). Nem szabadna összevonni és mammut vállalatokká átalakítani a kisebb, egységes, jól működő egészségügyi ellátó helyeket.
A budapesti szintű sürgősségi osztályok most sem képesek ellátni feladataikat (érthető is, egyetlen orvos nem képes egyszerre száz beteggel foglalkozni). Ugyanez kisebb egységekben, kórházanként jól is működhetne.
Lassacskán elfogynak a szakdolgozók, mivel a szakképzésük haldoklik. Hiába a főiskolák, ha nincs olyan nővér, aki ágyaz és észlel. És ki az az elevetemült, aki éves szinten 200.000Ft-ot fizet csak azért, hogy utána havi nettóban 80 - 120 ezret hazavigyen? Mert ennyibe kerül a nővér alapképzés, ami maximum segédápolónőként való elhelyezkedésre jogosít fel...
Nincsenek rehabilitációs osztályok. A rehabilitálható betegek végül a krónikus osztályokra kerülnek, vagy otthonukban ápolják őket, bár ez a rendszer is haldoklik, épp a megszüntetését tervezik (Méltányossági ápolás). Mit mondjak még? Lassacskán lehetetlenné válik a gyógyítás.
Anyagi erőforrások nélkül is igyekeztünk helytállni mindezidáig. De nem látom, holnap lesz-e még, aki felvállalja ezt az embert próbáló, sziszifoszi feladatot!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Archívum
