|
Az alexandriai gyógyító iskola alapjai - az Ebers papírusz 1.
Gyõry Hedvig - NeMo/dr nemesányi Mária 2009.06.07. 16:58
Győry Hedvig: „Az orvosságok kezdete” Az Ebers-papirusz – Egy ókori egyiptomi orvosi papirusz 1. rész
Az ókori világban különleges helyet foglalt el Egyiptom. Két évezreden keresztül a Földközi tenger országainak vezető hatalmai közé tartozott, majd, amikor politikai ereje lehanyatlott, tudományos és kulturális értékeivel hódította meg a világot. Ezek között is különösen nagy becsben tartották az Egyiptomban művelt orvostudományt.
|
Győry Hedvig:
„Az orvosságok kezdete”
Az Ebers-papirusz – Egy ókori egyiptomi orvosi papirusz
1. rész
Az ókori világban különleges helyet foglalt el Egyiptom. Két évezreden keresztül a Földközi tenger országainak vezető hatalmai közé tartozott, majd, amikor politikai ereje lehanyatlott, tudományos és kulturális értékeivel hódította meg a világot. Ezek között is különösen nagy becsben tartották az Egyiptomban művelt orvostudományt.
|
|
Miután Nagy Sándor megalapította Alexandriát, az ottani népes hellén lakosságot is fokozatosan átitatta az egyiptomi kultúra, és egy sajátos kulturális keveredés kísérte gazdasági, politikai és vallási életét. Görög szellemben értékelve az egyiptomi kultúrát, új vonásokat, jelenségeket emeltek ki és fejlesztettek tovább, illetve ezeket és az általánosan elterjedt nézeteket, ismereteket közvetítették az Egyiptomon kívüli hellén világ felé.
|
|
|
Ebben a kettős kulturális miliőben virágzott fel az alexandriai orvosiskola, ahová például a Kr. u. 2. században a római orvostudomány későbbi mestere, Galénosz is elment tanulni. Itt a hellénisztikus alexandriai orvosiskola hagyományait őrizték meg és fejlesztették tovább évszázadokon keresztül.
Ennek legelső mesterei közé tartozott az I. és II. Ptolemaioszok idején élt, boncolásairól híres és hírhedt Hérophilosz. (Agykutatásainak emlékét őrzi a torcula Herophili, egy ma is használatos anatómiai megnevezés.) Az egyiptomi orvosok tudását azonban korábban is nagyra becsülték. A perzsa Kambüszészről és Dareioszról tudjuk például, hogy egyiptomi orvosokkal vette körül magát (Hérodotosz III. 129), és egyiptomi forrásokból az is kiderült, hogy I. Dareiosz egy egyiptomi orvost, Udzsa-hor-resznetet, aki ’az orvosok nagyja’ címet viselte, azzal a feladattal bízta meg, hogy állítsa helyre a szaiszi orvosiskolát. Még korábban, a ramesszida korban, a hettita királyt is kezelték egyiptomi orvosok.
A fennmaradt kevés írás alapján úgy tűnik, hogy az egyiptomiak tudományos felfogása a gyógyászat terén az évszázadok viharai ellenére is keveset változott. Ragaszkodtak az ősi, bevált fogásokhoz, módszerekhez és alapanyagokhoz, bár a rendszerükbe illő, hatásosnak tartott újdonságokat szívesen átvették, és szinte észrevétlenül építették be korábbi kezeléseik menetébe.
Az óvatosságot, tartózkodást az ősi hagyományok általános tisztelete indokolta, de annak is köszönhető, hogy a gyógyítás mestersége szorosan kötődött a vallási elképzelésekhez, amelyek viszont lényegüket tekintve nem sokat változtak az ókori Egyiptom egész története folyamán. Az ilyen körülmények között kialakult orvosetika módszertani téren természetszerűleg nem tett lehetővé nagyarányú változásokat.
|
Ennek a szemléletnek lehet a következménye a legkésőbb Diodoros Siculus (I. 82) idejére kialakult rendszer, amely szerint, ha egy beteg állapota a hagyományos módtól eltérően kezelve romlik, akkor orvosát halállal is lehetett sújtani. Bár a törvény előzményéről nem tudunk, az elő-ázsiai törvényhozásban találhatók az orvosi mesterséget űző szakemberekre vonatkozó büntetések, így a gyógyítást általánosan mesterségnek tekintő szemlélettel legkésőbb a perzsa hódoltság idején az egyiptomiak személyüket érintően is szembesültek. Az orvoslásban az eredménytelen kezelés büntetését tanúsítja például a görög Dareiosz-legenda egyik részlete, miszerint a félrekezelt lábficam miatt kegyvesztetté vált egyiptomi orvosokat karóba húzás fenyegette (Hérodotosz III. 132).
|
|
|
A fáraókori orvosi kezelésekről legtöbbet az egyiptomi orvosi papiruszok árulnak el. Zömüket az Újbirodalom idején jegyezték le, de ismerünk gyógykezelésre szolgáló előírásokat a megelőző korszakból éppúgy, mint a következőkből.
A szöveges emlékek száma viszonylag kevés, tekintve azonban, hogy némelyik hossza igen tekintélyes, összességükben hihetetlenül sok – habár valamelyest egyoldalú – adatot szolgáltatnak.
Az orvosi papiruszok között is kitűnik az Ebers - papirusz. A hátoldalán olvasható hieratikus feljegyzés I. Amenhotep fáraó 9. évéből származik, a szöveget tehát az Újbirodalom korai korszakában jegyezték le.
Egyes szerzők szerint a sebészeti jellegű Smith-papirusszal közös asszasszifi sírból származik. Annyi bizonyos, hogy mindkettőt egyszerre vásárolta meg 1862 körül egy luxori régiségkereskedőtől az amerikai Edwin Smith, majd a hosszabb papiruszt 1872-ben Georg Ebersnek adta el, akire a mai elnevezés utal.
A mintegy 20 méter hosszú, 110 oldalas papiruszt Ebers először 1873-ban tette közzé, majd két évvel később elkészítette facsimile kiadását is. A tekercs azóta is az egyiptomi orvostörténeti kutatások egyik legfontosabb forrásának számít.
|
Az Ebers-papirusz több mint 33 önálló „könyv”, vagyis papirusztekercs egymás utáni lemásolásával jött létre.
|
Az eredeti műveket ma már nem ismerjük, így nem tudjuk, a másolók mennyire törekedtek a teljességre, és voltak pontosak, bár a kevés fennmaradt párhuzamos orvosi szöveg alapján feltételezhető, hogy az egyes receptekbe nem sok hiba csúszott bele. Rövidítésről és bővítésről azonban ilyen körülmények között nem alkothatunk fogalmat. Az mindenesetre egyértelmű, hogy a forrásként használt művek zöme tematikus szakkönyv volt, amely az egyiptomi orvostudomány egy-egy szakterületét fedte le. Ezek testrészek szerint tagolódtak.
Ez a fajta felosztás ősi múltra tekintett vissza, mint azt az óbirodalmi orvosi címek is mutatják: például ‘has orvosa’, ‘a végbél orvosa’, ‘a két szem orvosa’ – és még igen hosszú ideig meg is maradt, mint Hérodotosz leírásából is tudjuk (II. 84).
Az egyes könyvekben található összes esetet ma nem feltétlenül tartjuk összetartozónak, és némely könyv már a maga korában is érezhetően több különálló mű kompilációja volt, amely esetenként különböző témaköröket ölelt fel. Többségük azonban mai szemmel is egységet alkot. A korabeli orvos számára, a néhol fellépő belső ellentmondások ellenére is egybefüggő tudásanyagot közvetített, melyben a tájékozódást az oszlopok számozása és fejezetcímek is segítették – bár egyes esetekben ezek megnevezése elmaradt.
|
|
Az Ebers-papiruszban található könyvek, a többi ismert orvosi papiruszhoz hasonlóan, zömükben recepteket foglalnak magukban. Egyes receptek megismétlődése két különböző könyvben arra mutat, hogy a másoló nem végzett rendszerező munkát, automatikusan, sietősen másolta a kiválasztott anyagot.
Itt is, és a többi recept-gyűjteményben is rendkívül szűkszavúan, vázlatosan fogalmazták meg a recepteket:
„Amit azért tesznek, hogy a tövist kihúzzák, ha a húsban van: bebiu darázs fészke, méz, rátenni.” (Eb 726)
A tömörség egyik megnyilvánulása az is, hogy a betegség vagy tünetek megnevezése helyett gyakran csak a „másik” szóval vezették be a recepteket, és sokszor később sem tisztázták a kezelés célját, vagyis, hogy melyik, az előző receptben megemlített betegség kezelésére szolgáló anyagokat sorolják fel. Az előállítás módját és felhasználási útmutatót is csak jelzésszerűen említik.
|
|
|
|
|
|
Érdemes elolvasni példaként néhány „másik”-kal kezdődő receptet:
|
|
Másik: bogáncs (?) 1/8 ro, bor 5 ro, amau termése 5 ro, felmelegíteni, 4 napig inni. (Eb 78) – a 72. receptből tudni, hogy a pened-bélféreg ellen használták, mint a következő kettőt is.
Másik: vörös sör 1, kömény 1, dzsaisz növény 1, Thot-tolla növény 1, amau termése 1, tiam növény 1, perzea termése 1, édes sör, megfőzni, egy napig inni. (Eb 79)
Másik: szentjánoskenyér termése 1, tej 1, méz 1, senita növény magja 1, bor, megfőzni, áttörni, négy napig inni. Ez a gyomor kiürítése. (Eb 80)
Másik: szentjánoskenyér termése 1, édesvízi kagyló belseje 1, zsiradék 1, összekeverni, masszává gyúrni, kiszárítani, szétzúzni miután kiszáradt, mindkét szem külső részére tenni. (Eb 343) – az előző recept szerint „a látás megnyitása” a célja.
Vörös okker, galenit, finomra törni, szikomórtejjel összekeverni, azzal sok napig kenni. (Eb 505) – az 504. alapján a már kifehéredett égési sebek megszüntetésére irányult az őt követő receptekkel együtt.
Másik: szentjánoskenyérfa lisztje 1, mézzel összekeverni,bekötni. (Eb 506)
Másik: finom vászonkötést összeaprítani zsiradékban, bekenni. (Eb 507)
Másik: tömjén 1, méz 1, bekenni. (Eb 508)
Másik egy seb varasodásához: lóbab, összetörni, vásznon átszűrni, zsiradékkal és mézzel összekeverni, (bekötni úgy, hogy) közben legyen a külső oldalain debit növény szála, minden nap, amíg jobban nincs. (Eb 516) – nyílt seb kezelésére szolgált az 515. recept szerint.
Másik: friss khemu növény, megfőzni 1 meszta-folyadékban khuruval (? termés / ásvány) és anyatejben, a kheszed duzzanat nyílására tenni, amíg az magától le nem esik. (Eb 569) – a kezelés célját az 567-hez (sefutduzzanat) képest némileg módosítja a végén hozzáfűzött kiegészítéssel.
Másik a sántaság legyőzésére: kenet növény 1, borsó 1, fenyőliszt 1, erjedt datolyasziruppal összekeverni, a két lábat bekötni vele. (Eb 607) – a 605. recept a láb betegségeiről beszél, konkrét meghatározás nélkül.
Másik: kígyó levetett bőre, megfőzni, széttörni zsiradékban, felvagdalt, megfőtt és zsiradékba nyomott csigával(?), nyílására tenni. (Eb 727) – tövis eltávolításához javasolják a fent idézett 726 alapján.
|
A rendeltetés megadásának ez a rövidítési formája, ha sehol sincs az adott recept célja pontosítva, persze magában hordozza annak a lehetőségét is, hogy ha az írnok másolás közben figyelmetlen volt, és átugrott egy paragrafust, ahol éppen egy új betegség vagy szimptóma kezelését vezették be, akkor az elkészített orvosság eredetileg egészen másra szolgált, mint amire a későbbi felhasználók igénybe vették. Feltételezhetően ilyen okokra nyúlik vissza az a néhány eset, amikor azonos recept különböző rendeltetéssel szerepel.
Természetesen vannak részletesebb receptek is, és néha más szakirodalmi műfajok részletei is beleszövődnek a szövegekbe. Korabeli gyógynövénykönyvek szövegeire utal például a szenutet növény (Eb 294) felhasználásáról szóló passzus, vagy a ricinus (Eb 251) gyógyászati leírása:
|
|
|
|
|
Annak ismerete, amit a ricinusból készítenek; amint a régi írásokban található, és amint hasznos az emberek számára.
(a) Miután szétverték gyökerét a vízben, annak a fejére teszik, aki beteg. Rögtön egészséges lesz, mint az olyan, aki nem beteg.
(b) Ha pedig hasmenéses széklettel szenvedő ember megrág egy keveset terméséből sörrel, akkor megszűnik a betegség az ember hasában.
(c) És bizony termésétől meg is nő az asszony haja. Összetörni, masszát készíteni, zsiradékkal az asszonyra tenni, és ő bedörzsöli vele a fejét.
(d) És bizony elkészítik terméséből olaját azért is, hogy bekenjék vele azt, akinek uhau bőrbetegsége van, és ityetyet meg khuau (ti. ezektől szenved), és rossz az állapota. Állnak a riumu, mintha semmi sem történt volna velük. Hasonlóképpen kenőccsel kezeli őt (ti. az orvos a beteg nőt) 10 napig, bekenvén nagyon korán, amíg megszűnnek (ti. a bőrelváltozások). Valóban kiváló, milliószor (ti. kipróbált).
A ricinusról tudjuk, hogy magját, levelét és gyökerét is lehet gyógyászati célra alkalmazni, de az adagolással nagyon óvatosnak kell lenni, mert a mag rendkívül mérgező. A növény főbb hatóanyagai, a ricinolaj-, izoricinolaj-, sztearin- és linolsav gliceridjei, alapvetően hashajtók, a belek kitakarítói, de emellett bőrnyugtató és -puhító hatással is rendelkeznek. A ricinust elsősorban olaj formájában hasznosítják. Ezekkel a mai megállapításokkal teljesen összhangban áll az óegyiptomi felhasználás leírása is, még ha több, ott említett betegség esetében a pontos azonosítás megoldatlan is.
|
Sokszor gondot jelent az utókornak a receptekben felhasználandó anyagok mennyiségének a meghatározása: nem ritka ugyanis, hogy ennek jelzése teljesen hiányzik. A leggyakrabban használt mértékegység egyébként a ro (kb. 14 ml) volt, és néha a henu (kb. 450 ml) is előfordul. Minden valószínűsége megvan annak, hogy ahol nem írnak ki mértékegységet, csak egész és tört számokat adnak meg, oda is a ro értendő. Petrie egyik 18. dinasztia kori ásatásán kb. 6 ml és 0,1 ml köztes űrtartalmú mérőedénykékre akadt, melyek nagyságai többé-kevésbé feleződtek. Feltehetően a gyógyászati termékekhez is ilyen egységekkel tudták adagolni a szükséges anyagmennyiségeket.
Szintén sok fejtörést okoznak az orvosságokhoz felhasznált alapanyagok. Az nyilvánvaló, hogy ásványi, növényi, állati, sőt emberi termékeket egyaránt számításba vettek, de a megnevezett materia medica nem mindig lefordítható.
Néha olyan ritka szó, hogy kizárólag az orvosi szövegekben fordul elő. Sajnos gyakrabban használt szavaknál is fellelhetők ilyen bizonytalanságok, mert az sem ritka, hogy egy-egy szóról sem orvosi, sem más szövegbeli előfordulásai alapján sem derül ki, hogy valójában mit is takar. A receptek fordításában megadott idegen szavak ezek hangalakját tükrözik. Máskor a kutatók több helyesnek tűnő megoldást mérlegelve eltérő eredményre jutnak. A bizonytalanságot a zárójelben megadott egyiptomi szóval, vagy kérdőjellel szokták jelezni. A betegségek és tünetek esetében hasonló helyzet alakult ki.
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Archívum
