Telik az idő, s bár sok elhibázott lépést visszavontak, maradt még jónéhány hiba. Nagyjából elültek az egészségügy körüli indulatok és viták, ám az elhamarkodott és elhibázott reformok utóhatásait ma is nyögjük. Gyógyítók és betegek egyaránt.
2008-at írunk.
Megszűnt ugyan a sok port felkavaró vizitdíj, de kompenzáció csak néhány helyen, pl a körzetekben született, s érdemes tudni, hogy összege jóval kevesebb, mint amit a vizitdíj előtt kaptak kollégáink betegenként. Az infláció viszont halad, kegyetlenül, s kevesebb pénzből kell gazdálkodni, mint 2005-ben. Magyarul: új műszerekre, infrastruktúra korszerűsítésére a legtöbb egészségügyi intézmény gondolni sem mer.
Maradt a volumenkorlát, amely meghatározza, hány beteget láthat el egy adott kórház.
Az államilag favorizált kiemelt kórházakban általánossá vált a pazarlás, a felesleges vizsgálatok elvégeztetése, akár kétszer, háromszor is, ennek ellenére általánossá vált, hogy a volumenkorlátra hivatkozva továbbküldik a betegeket, akik adott esetben úgy az ötödik-hatodik intézményben kötnek ki.
A nem kiemelt kórházak ugyanakkor a létért küzdenek, noha általában a semmiből is magasabb szintű ellátást nyújtanak, mint a monstrum kórházak, ahol egyre inkább elvész a beteg, mint Ember. Persze ez nem általános, de sok esetben igaz, hiszen futószalagon nem lehet gyógyítani, mint ahogyan lélek nélkül sem. Lehet Michelangeloval széklábat faragtatni (Madách: Ember tragédiája falanszter jelenet), és meg lehet követelni, hogy 2 perc alatt lássunk el egy beteget, ám abban nem lesz köszönet, s gyógyulás sem várható.
Semmivel sem lett könnyebb a gyógyító munka, betegeink bizalmát próbálták meg teljes mértékben aláásni azok a törvények, amelyek reform címén sújtották a magyar egészségügyet.
A saját kórházamban is változik a helyzet: kényszer hatására az infrastruktúra a semmiből, a dolgozók béréből elcsípett összegekből és kevéske pályázati pénzekből javul. Így minden kórteremben van már fürdőszoba, és épp a minap adták át a csodaszépen felújított ortopédiai műtőblokkot, miközben a dolgozók bére valamicskével a 2006-os KJT alatt van. Logikus tehát, hogy a kollektíva létszáma ezzel párhuzamosan csökken. A gyógyítók vándorolnak... ki külföldre ( a legtehetségesebb kollégáimat veszítem így el), ki el az egészségügyből, ki magáncégekhez... Szakdolgozók szinte alig maradtak, a megmaradt kevés ápolónő fogát összeszorítva igyekszik ellátni 25-50 beteget, attól függően, aktív, vagy rehabilitációs osztályról beszélünk. Műtősnőink létszáma a nulla felé közelít, ha beteg valaki, kiesik egy műtő... 10 helyett ma öten vannak főállásban. Műtőssegédeink létszáma hasonló. Nemrégiben az intenzíven be kellett húzni a féket, felvételi stopot léptettek életbe, kizárólag saját kórházon belüli, lélegeztetésre szoruló betegeket vehettünk fel, mert három ápolónőnk megbetegedett...
Gondjainkkal nem vagyunk egyedül...
A legtöbb magyarországi kórház hasonló helyzetben van.
A beteganyag rohamosan romlik, az ügyeleti munka nagy mértékben nehezedik.
A hangulat katasztrofális.
S hogy valami jót is mondjak?
Kórházunk a nehézségek és a nagyon szűkre szabott volumenkorlát ellenére is tartja magát a régi alapelvhez, minden rászorulót ellátunk. Nem küldözgetjük tovább más intézményekbe. Várólistánk a tervezett sebészeti műtétek esetében néhány hét, az ortopédián 2-4 hónap. Mindezt úgy, hogy közben a háromból az egyik műtőblokkot átépítették. Mindezt úgy, hogy a sürgős műtéteket besoroljuk.
Hogyan?
Fáradtan, túlterhelve...
Meddig?
(???)
REFORM???
A magyar Állam az idei év folyamán 250 milliárdot vett ki a Társadalombiztosító kasszájából. Ez az a pénz, amelyet mi befizetünk. Mi, akiknek a bére látható és nyomonkövethető jövedelem. Alkalmazottak, közalkalmazottak.
Nem magánbiztosítókra, hanem a fekete munka és a munkanélküliség csökkentésére, a látható jövedelmek növelésére, az adók racionalizálására lenne szükség.
...és ésszerű reformokra.
Kórházakat szüntettek meg... nem azokat, amelyek megérdemelték volna, mert szakmailag elmaradtak más intézmények mögött. Ilyen jellegű felmérés nem előzte meg a kórházak, osztályok bezárását. Sőt: ilyen jellegű felmérés soha nem is létezett. Nagyhírű, jól működő kórházakat, osztályokat szüntettek meg, mint pl. a Szt Margit Kórház Sebészete, a Szt Rókus kórház valamennyi aktív osztálya, az Országos Pszichiátriai Intézet, és még sorolhatnám. Összeszokott, jól működő csapatokat, kollektívákat vertek szét.
Itt tartunk. Hogy hová jutunk, az még mindig nyitott kérdés.
2008.08.23. NeMo