Betegünk hajszolt, stresszes életmódot folytatott, azonban azon kevesek közé tartozott, akik számára fontos az egészség. Évente járt az egyik - manapság oly divatos, és mellesleg méregdrága - kivizsgálási centrumba, így történt ez megbetegedése előtt is. Két héttel hozzánk kerülését megelőzően volt teljes kivizsgáláson, a laborvizsgálatok, mellkas Röntgen vizsgálat, hasi ultrahang és béltükrözés semmi komoly betegséget nem észlelt, mindössze a vastagbél diverticulosisát (ártalmatlan kitüremkedések a bélen) írták le.
Néhány nappal a teljes kivizsgálást követően hasi panaszai jelentkeztek, amellyel felkereste előbb háziorvosát, majd a sebészeti szakrendelést. Kórházba utalták. A jónevű intézményben megnézték néhány napja készült leleteit, majd hazaküldték, mondván, hogy sebészeti teendőt nem igényel.
Teltek a napok, a panaszok nem szűntek meg. Ismét orvoshoz fordult, és hasonló utat megjárva egy másik jónevű fekvőbeteg intézmény újfent hazaküldte.
A panaszok nem csökkentek, hanem fokozódtak, harmadszor is (ismét másik) kórházba került, harmadszor is hazaküldték.
Végül csillapíthatatlan láza lett, hasa felpuffadt, oly mértékben, hogy betapinthatatlanná vált, fájdalma csaknem csillapíthatatlan mértékűre fokozódott. Napok óta képtelen volt enni-inni, nagy mértékben kiszáradt. Ilyen válságos állapotban szállította be a mentő kórházunkba.
Este 10 óra tájban érkezett, az aznap délelőtti "Sebészeti teendőt nem igényel" szakvéleménnyel a papírjai közt.
A lehetőségek szerint kivizsgáltuk, előkészítettük, majd éjfélkor a műtőbe vittük.
Műtétjét akár a sebész rémálmának is nevezhetjük, a hasüreg megnyitásakor a teljes hasüreget vastagbél tartalom töltötte ki, a baj okát keresve a vastagbélen mintegy 45-50 hasadást észleltek a sebészek. Eleinte reménykedtek, hogy megmenthető a bél, próbálták megvarrni a szakadásokat, azonban a lyukak számát felmérve belátták: ez lehetetlen. A beteg életét csak akkor menthetjük meg, ha a teljes vastagbelet eltávolítják.
Aneszteziológiai szempontból sem volt könnyű dolgunk, utol kellett érni a szervezetet folyadékkal, extrém mennyiségű infúziót adtunk, igyekezve a keringést stabilizálni, a veseműködést újra indítani.
A négy órás műtét alatt mindnyájunknak az járt a fejében, ezt betegünk nem fogja túlélni.
Mi volt az elváltozás oka?
A végbélben egy, a belet szűkítő daganat ült, mégpedig ujjal elérhető magasságban. Egy egyszerű, végbélen keresztüli betapintással el lehetett volna érni. ezt a vizsgálatot sem a csilivili kivizsgáló centrumban, sem azokban a szakrendelőkben és intézményekben, ahová a beteg kálváriája során eljutott, nem végezték el.
A szűkítő daganat oly mértékben beterjedt a bélbe, hogy végül elzárta azt. A beteg evett-ivott, a bélsár mennyisége egyre nőtt a szűkület felett, míg végül oly mértékűre nőtt a bélfal feszülése, hogy több helyen kirepedt, felhasadt. A hasüregbe kilépő bélsár hashártyagyulladást, majd ennek következményeként súlyos vérmérgezést (sepsis) okozott.
A beteg, annak ellenére, hogy műtétje alatt egy fabatkát nem adtunk az életéért, szerencsére felépült. Igaz, a későbbiekben még egy műtétre szorult, mert a gondos öblítés ellenére a lép mögött tályog alakult ki, de ezt követően állapota rohamosan javult, táplálkozását dietetikus szakember segítségével újra tanulta.
A történet mintegy 3 évvel ezelőtti, azt kell mondjam, szerencsés kimenetelű.
A tanulság
Orvoskollégák részére: csak annak szabad hinni, amit saját magunk megvizsgáltunk, utánajártunk. Ne higgyünk a negatív leletnek, ha a betegnek panaszai vannak!
Betegeink részére: ha panaszunk van, ne higgyük el az orvosnak, hogy nincs semmi bajunk, ha az illető orvos nem vizsgált meg, nem vizsgált ki bennünket!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Archívum
